Na, ha már blog, akkor legyen szó aktuális, érdekfeszítő postokról is. (Tehát jöjjön valaki SaDát írni:-)) Erről jutott eszembe, meg onnan, hogy turkáltam az autóbuzeránsok 3 legkedveltebb online lapján, hogy tényleg olyan szarok a francia autók, mint ahogy azt annyi sok ember állítja?
Szerintem nem meglepetés, amit itt lehet olvasni. A francia kocsik szétesnek. Nem indulnak. Nem lehet leállítani őket. Kiesik az üveg az ajtóból. Folyton ég egy hülye lámpa a műszerfalon. Letilt a computer. Meg ilyenek. És ezek természetesen nem egyszeri esetek, hanem egy konstrukció folyamatosan előkerülő nyűgjei. Vannak, és nincsenek kijavítva, orvosolva. A szakszervizek sok esetben a hibákat elkönyvelik a vevő(!) felé úgy, hogy ez van, nem tudják kiküszöbölni az idegesítő nyöszörgést, ez a kocsival együtt jár. Kész.
Mivel tényleg nem jó úgy reklámozni valamit, hogy abból az embernek semmi haszna nem lesz, ezért pöttyözök. A v.z.s..h. autós portál most közölt egy cikket ugyanebben a témában, s bár ők nem jutottak végkifejlethez, azért megérdeklődték a kérdéskört pár francia autó - tulajdonosnál. Kicsit meglepődtem, hogy 11-ből kilencen ismét vennének gall kocsit, míg csak ketten undorodtak meg végleg a Peugeot-tól, a Citroentől, a Renault-tól. Nem titok, sokkal rosszabbra számítottam. Ismerősi körömből négyen büszkélkedhetnek olyan francia autóval, amikről véleményt mondhatok. A családban szolgál egy Thalia, mely ugyebár a francia tervezés - török kivitelezés alapján hendikeppel indulna - semmi gond nincs vele évek óta (+). Márkatársnál maradva egy Megane II. kombi szolgálja ki egyik barátomat (neve el van rejtve a SaDa főoldalán:-)), no, az eddig együtt töltött fél év alatt csak a klíma mondta fel a szolgálatot, valamint valami állandó nyöszörgést hallat a hátsó traktus felől (-). Vannak Citroenes élmények is. Például egy Berlingo, mely nemrég lépte át a 200.000 km-t, és eddig a kopóalkatrészeken kívül semmi bosszantó dolog nem jött ki rajta. Szolgál, rohan, cipel, bulizik együtt velünk, egy rossz szó nem lehet rá. Valamint olyan képtelen terepakadályok között képes átjutni, ami jobbfajta terepjáróknak is becsületére válna (++). Van példa Xantia-ra is. Meg a motorbajaira, meg a több százezres javítási számlára (--). Az ismerős családjában a Xantia-t egy C5 követte (micsoda könnyelműség), meg is lett az ára: csakhamar motorproblémák jöttek elő. Ezen kívül a műszerfali monitor is gyakorta sztrájkol (---).
Hát, így a házi felmérés alapján nem kéne francia autót vásárolni. És mégis, kapásból mondok pár kocsit, amit most azonnal megvennék: Citroen C4 Picasso, C6, Renault Megane II. kombi, Laguna, Avantime, Peugeot 407 SW. És miért? A titok nem az észérvek között rejtezik.
A szépség, s egyéniség. Az, ami elrabolja annyi sok ember eszét. Ez az, ami miatt nem tud a japán és német konkurencia lépést tartani a franciákkal. Nem meglepő hát, hogy a gall kocka sokkal cizelláltabb egy hűvös németnél, vagy egy másolt távol-keleti terméknél.
A francia kocsik egyediek. Sokszor guruló fémszobrok. Olyan íves hajlításokkal az övvonal mentén, olyan bravúros lámpatestekkel, amik porig alázzák és mélybe taszítják a németek vonalzóval rajzolt járműveit. Megy az ember az utcán, suhannak el mellette az autók, de ő csak megy. Aztán távol a sarok felől bekanyarodik egy francia, mondjuk egy 407 SW, amire természetesen rátapad az összes tekintet, s követi a látóhatár széléig. Ott aztán az autó szemérmesen megáll. Mert szar és mert francia. Hát persze, hogy az elektronika.
És akkor mi a megoldás? Talán az, hogy a formatervezésre szánt euromilliókból csoportosítsanak át egy részt a műszaki fejlesztésekre, a megbízhatóság és minőség növelésére? Hogy legyen inkább egyszerűbb a formavilág, de ne dögöljön meg az autó a vevő alatt?
Nem!
Nem kell messzire menni a példa miatt: Fiat Stilo. A Fiat meglépte, és a Bravot leváltandó egy jóval egyszerűbb formavilágú autóval jöttek ki, s a fejlesztési forrás nagyobb részét a megbízhatóságba, a minőség növelésébe fektették. És majdnem megbuktak. Hajszálon múlott, hogy a Fiat, az egyik legpatinásabb európai autógyár nem húzta le a rolót két éve. Mert a kutyának nem kellett egy olyan Fiat, ami bár minőségben nagyot nőtt, de kívülről egy német autó volt. Elveszett a kocsiban az olaszság, a macsóság, a mediterrán szépség (nem, nem a szőrös lábú nőkre gondolok). Aztán jöttek a Grande Punto-val, most meg a Barvo II-vel. Legutóbb pedig az 500-zal. Ezzel a 3 típussal a Fiat a képzeletbeli ranglétrán ismét felnyújtózkodott a mennyekig. Kit érdekel hát a megbízhatóság, ha a forma, a belső tér, ami óhatatlanul ott van a vevő előtt nap, mint nap, kietlen, érzelmetlen - halott.
Természetesen nincs létjogosultsága annak az autónak sem, ami csak szép, aztán szétesik. Igenis komoly fejlesztésket kell beleölni a megbízhatóság növelésébe. Ha kell, hát el kell vádorolni know-how-ra, és tanulni kell olyantól, aki ezt jól csinálja.
Kérdés, hogy szabad-e manapság csak emocionális okok alapján autót vásárolni? Nem szabad, persze, hogy nem. De barátnőt, barátot sem csak amiatt választ az ember, hogy az mennyire pontos, vagy milyen jól felkészült a második világháború afrikai hadszíntereiből.
A francia autónak következetesen szépnek kell lennie, egyedinek, és olyannak, ami letaglóz, felpezsdít. A francia autó, mint a gall nő: legyen érzéki, ördögi, vadmacskás. Szívja a cigarettát hosszú szipkával, miközben lábat lógatva üldögél az éjfekete zongora tetején, mélyen dekoltált ruhában, melyről az utcai kandeláberek távoli fényei csillannak csak vissza. És bús párizsi sanzont búg bele az állványos mikrofonba.
Ez a francia autó.
Mámoros vörösborillat bőr- és fémkötésbe öntve.
Szerintem nem meglepetés, amit itt lehet olvasni. A francia kocsik szétesnek. Nem indulnak. Nem lehet leállítani őket. Kiesik az üveg az ajtóból. Folyton ég egy hülye lámpa a műszerfalon. Letilt a computer. Meg ilyenek. És ezek természetesen nem egyszeri esetek, hanem egy konstrukció folyamatosan előkerülő nyűgjei. Vannak, és nincsenek kijavítva, orvosolva. A szakszervizek sok esetben a hibákat elkönyvelik a vevő(!) felé úgy, hogy ez van, nem tudják kiküszöbölni az idegesítő nyöszörgést, ez a kocsival együtt jár. Kész.
Mivel tényleg nem jó úgy reklámozni valamit, hogy abból az embernek semmi haszna nem lesz, ezért pöttyözök. A v.z.s..h. autós portál most közölt egy cikket ugyanebben a témában, s bár ők nem jutottak végkifejlethez, azért megérdeklődték a kérdéskört pár francia autó - tulajdonosnál. Kicsit meglepődtem, hogy 11-ből kilencen ismét vennének gall kocsit, míg csak ketten undorodtak meg végleg a Peugeot-tól, a Citroentől, a Renault-tól. Nem titok, sokkal rosszabbra számítottam. Ismerősi körömből négyen büszkélkedhetnek olyan francia autóval, amikről véleményt mondhatok. A családban szolgál egy Thalia, mely ugyebár a francia tervezés - török kivitelezés alapján hendikeppel indulna - semmi gond nincs vele évek óta (+). Márkatársnál maradva egy Megane II. kombi szolgálja ki egyik barátomat (neve el van rejtve a SaDa főoldalán:-)), no, az eddig együtt töltött fél év alatt csak a klíma mondta fel a szolgálatot, valamint valami állandó nyöszörgést hallat a hátsó traktus felől (-). Vannak Citroenes élmények is. Például egy Berlingo, mely nemrég lépte át a 200.000 km-t, és eddig a kopóalkatrészeken kívül semmi bosszantó dolog nem jött ki rajta. Szolgál, rohan, cipel, bulizik együtt velünk, egy rossz szó nem lehet rá. Valamint olyan képtelen terepakadályok között képes átjutni, ami jobbfajta terepjáróknak is becsületére válna (++). Van példa Xantia-ra is. Meg a motorbajaira, meg a több százezres javítási számlára (--). Az ismerős családjában a Xantia-t egy C5 követte (micsoda könnyelműség), meg is lett az ára: csakhamar motorproblémák jöttek elő. Ezen kívül a műszerfali monitor is gyakorta sztrájkol (---).
Hát, így a házi felmérés alapján nem kéne francia autót vásárolni. És mégis, kapásból mondok pár kocsit, amit most azonnal megvennék: Citroen C4 Picasso, C6, Renault Megane II. kombi, Laguna, Avantime, Peugeot 407 SW. És miért? A titok nem az észérvek között rejtezik.
A szépség, s egyéniség. Az, ami elrabolja annyi sok ember eszét. Ez az, ami miatt nem tud a japán és német konkurencia lépést tartani a franciákkal. Nem meglepő hát, hogy a gall kocka sokkal cizelláltabb egy hűvös németnél, vagy egy másolt távol-keleti terméknél.
A francia kocsik egyediek. Sokszor guruló fémszobrok. Olyan íves hajlításokkal az övvonal mentén, olyan bravúros lámpatestekkel, amik porig alázzák és mélybe taszítják a németek vonalzóval rajzolt járműveit. Megy az ember az utcán, suhannak el mellette az autók, de ő csak megy. Aztán távol a sarok felől bekanyarodik egy francia, mondjuk egy 407 SW, amire természetesen rátapad az összes tekintet, s követi a látóhatár széléig. Ott aztán az autó szemérmesen megáll. Mert szar és mert francia. Hát persze, hogy az elektronika.
És akkor mi a megoldás? Talán az, hogy a formatervezésre szánt euromilliókból csoportosítsanak át egy részt a műszaki fejlesztésekre, a megbízhatóság és minőség növelésére? Hogy legyen inkább egyszerűbb a formavilág, de ne dögöljön meg az autó a vevő alatt?
Nem!
Nem kell messzire menni a példa miatt: Fiat Stilo. A Fiat meglépte, és a Bravot leváltandó egy jóval egyszerűbb formavilágú autóval jöttek ki, s a fejlesztési forrás nagyobb részét a megbízhatóságba, a minőség növelésébe fektették. És majdnem megbuktak. Hajszálon múlott, hogy a Fiat, az egyik legpatinásabb európai autógyár nem húzta le a rolót két éve. Mert a kutyának nem kellett egy olyan Fiat, ami bár minőségben nagyot nőtt, de kívülről egy német autó volt. Elveszett a kocsiban az olaszság, a macsóság, a mediterrán szépség (nem, nem a szőrös lábú nőkre gondolok). Aztán jöttek a Grande Punto-val, most meg a Barvo II-vel. Legutóbb pedig az 500-zal. Ezzel a 3 típussal a Fiat a képzeletbeli ranglétrán ismét felnyújtózkodott a mennyekig. Kit érdekel hát a megbízhatóság, ha a forma, a belső tér, ami óhatatlanul ott van a vevő előtt nap, mint nap, kietlen, érzelmetlen - halott.
Természetesen nincs létjogosultsága annak az autónak sem, ami csak szép, aztán szétesik. Igenis komoly fejlesztésket kell beleölni a megbízhatóság növelésébe. Ha kell, hát el kell vádorolni know-how-ra, és tanulni kell olyantól, aki ezt jól csinálja.
Kérdés, hogy szabad-e manapság csak emocionális okok alapján autót vásárolni? Nem szabad, persze, hogy nem. De barátnőt, barátot sem csak amiatt választ az ember, hogy az mennyire pontos, vagy milyen jól felkészült a második világháború afrikai hadszíntereiből.
A francia autónak következetesen szépnek kell lennie, egyedinek, és olyannak, ami letaglóz, felpezsdít. A francia autó, mint a gall nő: legyen érzéki, ördögi, vadmacskás. Szívja a cigarettát hosszú szipkával, miközben lábat lógatva üldögél az éjfekete zongora tetején, mélyen dekoltált ruhában, melyről az utcai kandeláberek távoli fényei csillannak csak vissza. És bús párizsi sanzont búg bele az állványos mikrofonba.
Ez a francia autó.
Mámoros vörösborillat bőr- és fémkötésbe öntve.
