A harmadik halk búgás megszűnése adta tudtára John fülének, hogy a telefonkönyvben eltárolt egyetlen számmal kapcsolatba lépett. Egy kedves női hang szólította nevén.
- Tudni akarom, hogy halt meg a testvérem - mondta rögtön John a telefonba. A kedves női hang kacagott egyet, majd különösen ízes szójárásban elmondta, hogy hamarosan egy fehér autó fogja az Iparcsarnok hátsó bejáratánál várni. Több idő nem maradt a beszélgetésre, a telefonvonal szétkapcsolt.
John-nak nem volt más választása. Folyton morzsolgatta agyában az imént hallott szavakat, nem akart azonosulni az egésszel, őt nem érdekelte semmi más, csakhogy visszakaphassa eddigi életét. Ha egyáltalán még visszakaphatja azt. Nem akart ügynök lenni, nem akart betagozódni máshova, olyan helyre, amit sosem ismert, de törölték az életét, nem volt más választása.
Kinn a hátsó kapu üresen fogadta John-t, a ritkuló esőcseppek halkuló táncot jártak a poros, rozsdaszínű földön.Már vagy 10 perc is eltelt a telefonhívás óta, éppen kezdett volna mérgelődni, mikor egy fura fényű gépkocsit látott közeledni maga felé. Mikor megállt előtte, döbbenten vette észre, hogy az első fényszóróbúra csúnyán betörött, a motorháztető is bezúzódott, s az egyik törlőlapát sarkában pár véres hajszál lengedezett. Nem volt mit tennie, a csarnokból kifele jövet eltökélte magában, hogy végigviszi ezt a játszmát, akármi is lesz. Felpattant a jobb hátsó ajtó, az várta John-t.
Benn a kocsiban a sofőr egy szótlan vékony, dohányfüstős fazon volt. Egyedül utazott idáig, talán a folyton szóló jazz-zene szórakoztatta. Hiába kérdezte John akármiről is, kérges hangon csak annyit válaszolt, hogy majd a Központban mindent elmagyaráznak neki.Ahogy elindultak, egyből összemérte a sofőrrel magát John. Ő maga jóval izmosabb és fiatalabb is volt, könnyedén elbánt volna vele. A hátsó ülésről egyszerűen le tudta volna ütni, vagy eltörhette volna a nyakát. A belső tükör csálén állt a szélvédő tetején, abban biztos nem látta volna meg a fazon, mire készül John. Tépelődött magában, hogy megtegye-e. Ha megcsinálja, megszerzi a kocsit, amivel a rendőrségre hajthat. Ám eszébe jutott az összetört homlokfal - biztos nem hinnének neki a zsaruk. Akkor csak simán eltűnik valamerre. Ahogy ezen tűnődött, felfedezte, hogy a mellete lévő ülés háttámlája alá beszorult egy feszítővas. Már meg is van a szerszáma a szabaduláshoz. Lassan elkezdte kicibálni a támla alól, hogy a sofőr észre ne vegye. Ahogy egyre kijebb húzta, egyre csúszósabbá vált a fém. Megdöbbent, mikor félig száradt vérbe markolt.
Felszisszenni nem volt ideje, egy nagyon éles és égető szúrást érzett a nyakán. Feje előrefordult, s látta, amint a sofőr a pisztolyt visszarakja maga mellé.
Csakhamar lezsibbadt a feje, s a mellére hanyatlott. Hang a torkán nem jött ki, s a külvilágot is egyre homályosabban látta csak. Aztán sötét lett. És csend.
Mikor újra fényeket érzékelt a szeme, egy asztalon feküdt, kezei a teste mellé lekötözve. Nagy erők árán felemelte a fejét, akkor látta csak, hogy meztelenül fekszik a fémasztalon. Hangját még mindig nem nyerte vissza, s kapálózni sem maradt ereje, feje hamarosan visszakoppant. Bámulta a fehérre meszelt plafont, s közben agyában képtelen volt összerakni a valóság részleteit egységes egésszé.
Hirtelen öten, hatan jelentek meg körülötte, kivehetetlen kék ruhás alakok. Az egyik föléhajolt, majd egy maszkot tapasztott az arcára. John szívverése lassulni kezdett...
- Tudni akarom, hogy halt meg a testvérem - mondta rögtön John a telefonba. A kedves női hang kacagott egyet, majd különösen ízes szójárásban elmondta, hogy hamarosan egy fehér autó fogja az Iparcsarnok hátsó bejáratánál várni. Több idő nem maradt a beszélgetésre, a telefonvonal szétkapcsolt.
John-nak nem volt más választása. Folyton morzsolgatta agyában az imént hallott szavakat, nem akart azonosulni az egésszel, őt nem érdekelte semmi más, csakhogy visszakaphassa eddigi életét. Ha egyáltalán még visszakaphatja azt. Nem akart ügynök lenni, nem akart betagozódni máshova, olyan helyre, amit sosem ismert, de törölték az életét, nem volt más választása.
Kinn a hátsó kapu üresen fogadta John-t, a ritkuló esőcseppek halkuló táncot jártak a poros, rozsdaszínű földön.Már vagy 10 perc is eltelt a telefonhívás óta, éppen kezdett volna mérgelődni, mikor egy fura fényű gépkocsit látott közeledni maga felé. Mikor megállt előtte, döbbenten vette észre, hogy az első fényszóróbúra csúnyán betörött, a motorháztető is bezúzódott, s az egyik törlőlapát sarkában pár véres hajszál lengedezett. Nem volt mit tennie, a csarnokból kifele jövet eltökélte magában, hogy végigviszi ezt a játszmát, akármi is lesz. Felpattant a jobb hátsó ajtó, az várta John-t.
Benn a kocsiban a sofőr egy szótlan vékony, dohányfüstős fazon volt. Egyedül utazott idáig, talán a folyton szóló jazz-zene szórakoztatta. Hiába kérdezte John akármiről is, kérges hangon csak annyit válaszolt, hogy majd a Központban mindent elmagyaráznak neki.Ahogy elindultak, egyből összemérte a sofőrrel magát John. Ő maga jóval izmosabb és fiatalabb is volt, könnyedén elbánt volna vele. A hátsó ülésről egyszerűen le tudta volna ütni, vagy eltörhette volna a nyakát. A belső tükör csálén állt a szélvédő tetején, abban biztos nem látta volna meg a fazon, mire készül John. Tépelődött magában, hogy megtegye-e. Ha megcsinálja, megszerzi a kocsit, amivel a rendőrségre hajthat. Ám eszébe jutott az összetört homlokfal - biztos nem hinnének neki a zsaruk. Akkor csak simán eltűnik valamerre. Ahogy ezen tűnődött, felfedezte, hogy a mellete lévő ülés háttámlája alá beszorult egy feszítővas. Már meg is van a szerszáma a szabaduláshoz. Lassan elkezdte kicibálni a támla alól, hogy a sofőr észre ne vegye. Ahogy egyre kijebb húzta, egyre csúszósabbá vált a fém. Megdöbbent, mikor félig száradt vérbe markolt.
Felszisszenni nem volt ideje, egy nagyon éles és égető szúrást érzett a nyakán. Feje előrefordult, s látta, amint a sofőr a pisztolyt visszarakja maga mellé.
Csakhamar lezsibbadt a feje, s a mellére hanyatlott. Hang a torkán nem jött ki, s a külvilágot is egyre homályosabban látta csak. Aztán sötét lett. És csend.
Mikor újra fényeket érzékelt a szeme, egy asztalon feküdt, kezei a teste mellé lekötözve. Nagy erők árán felemelte a fejét, akkor látta csak, hogy meztelenül fekszik a fémasztalon. Hangját még mindig nem nyerte vissza, s kapálózni sem maradt ereje, feje hamarosan visszakoppant. Bámulta a fehérre meszelt plafont, s közben agyában képtelen volt összerakni a valóság részleteit egységes egésszé.
Hirtelen öten, hatan jelentek meg körülötte, kivehetetlen kék ruhás alakok. Az egyik föléhajolt, majd egy maszkot tapasztott az arcára. John szívverése lassulni kezdett...
