Gurulok le kocsival a dombról, pár nappal államvizsga  után. Jön felfelé egy duci csaj a járdán, mikor mellé érek, intünk egymásnak. Pár évvel járt alattam iskolában. És eltűnődök azon, hogy milyen rossz lehet neki ilyen előítéletes világban élni. Ducisága miatt biztos nehezebben létesít párkapcsolatot, sőt, talán munkában is kevésbé ismerik el - holott semmivel sem lehet kevesebb nem duci társainál. Előítélet - tűnődök el ezen, aztán már azt veszem észre, hogy mindezt nem magamban motyogom, hanem magamnak. Félhangosan - egyedül beszélgetek magammal a kocsiban, miközben suhanok lefelé a város szívébe. Ez is előítélet lehet, pedig nem bolondultam meg. Inkább lezárom magamban ezt az előítélet dolgot, és bámulok előre a kanyar felé.