Az ember még mindig rossz. Előző postom is erről szólt, képtelen vagyok tovább lépni ezen. Akkor még csak azt boncolgattam, hogy önmaga ellen mikre képes, most már muszáj rátérni, hogy környezetét, saját anyaföldjét hogy képes meggyilkolni, elsorvasztani.
Nemrég akadtam rá pár képre az Aral tóról. Ugyebár ez a határtalan környezetrombolás mementója, s most vonatkoztassunk el attól, hogy a Föld melyik országában történt. Az egész olyan, mint egy torz görög dráma. Az anyaföld megszül minket, kivet magából, hogy saját lábunkon cselekedjünk, mi meg belemarkolunk a hajába, s egészen Taigetosz hegyéig vonszoljuk, hogy ott a mélybe taszítsuk - s ezzel önmagunkat is elpusztítsuk.
Az Aral tavat valaha a világ negyedik legnagyobb tavaként tartották számon. Két folyó táplálta, a Szírdarja és az Amudarja. Az 50-es években a folyómenti mezőgazdasági művelések folyamán szinte elapadtak ezek a folyamok - így a tó is zsugorodni kezdett, s növényvédő szerekkel gazdagon átitatott földterületek száradtak ki. A földekről aztán a szenyezett porréteget elfújta a szél, ezzel sok ezer ott lakót fertőzve meg, akiknek amúgy is kín volt már ott élni, hisz a tópartra épített halászfalvak több 10 kilométerre kerültek a vízfelülettől.
Ezek a tények röviden. A pusztítás, az elmúlás csak kis szelete annak, ami az Aral tónál történt. Ahol egykor halászhajók váltották egymást, ott ma bevörösödött géptestek rohadnak szét a tűző napon. Ekképp válnak tar síksággá Brazília őserdei, s így pusztul szét körülöttünk sok más természeti jelenség is. Pusztul, mert gyilkoljuk. Magunk miatt. S az unokák? Kit érdekelnek? S a Föld? Csak egy porgömb. Igaz, kitenyésztette ez emberi fajt - az eddigi leggyilkosabb vírust...
Az Aral tavat valaha a világ negyedik legnagyobb tavaként tartották számon. Két folyó táplálta, a Szírdarja és az Amudarja. Az 50-es években a folyómenti mezőgazdasági művelések folyamán szinte elapadtak ezek a folyamok - így a tó is zsugorodni kezdett, s növényvédő szerekkel gazdagon átitatott földterületek száradtak ki. A földekről aztán a szenyezett porréteget elfújta a szél, ezzel sok ezer ott lakót fertőzve meg, akiknek amúgy is kín volt már ott élni, hisz a tópartra épített halászfalvak több 10 kilométerre kerültek a vízfelülettől.
Ezek a tények röviden. A pusztítás, az elmúlás csak kis szelete annak, ami az Aral tónál történt. Ahol egykor halászhajók váltották egymást, ott ma bevörösödött géptestek rohadnak szét a tűző napon. Ekképp válnak tar síksággá Brazília őserdei, s így pusztul szét körülöttünk sok más természeti jelenség is. Pusztul, mert gyilkoljuk. Magunk miatt. S az unokák? Kit érdekelnek? S a Föld? Csak egy porgömb. Igaz, kitenyésztette ez emberi fajt - az eddigi leggyilkosabb vírust...
