... Egy pillanatra elbizonytalanodott, a hírportál mondatai összefolytak ideges tekintete előtt, majd próbálta nyugtatni magát a gondolattal, hogy minden bizonnyal otthon felejtette az éjjeli szekrényen a karórát. Amit annyira kedvelt, és amitől sosem vált még meg. De most talán mégis. Próbálta rendezni a fejében a dolgokat: az nem lehet, hogy őt gázolták el, hisz akkor annak látható jelei lennének a testén. Arról már nem is beszélve, hogy mennyire abszurd lenne az egész helyzet, Elgázolják, majd elsétál a helyszínről.
- Igen, biztosan a szekrényen maradt az az átkozott karóra - mondta ki hangosan John a mondatot, amitől megnyugvást várt. De csak nem pihent meg az agya. Gyorsan tárcsázta a titkárnőjét, hogy hallott-e a reggeli balesetről, Judy azonban semmiről sem tudott. Pedig - mint mondta - , még a szokásos híroldalakat is átfutotta, de egyik sem adott róla hírt.
Zavarodottan csapta le John a kagylót, s a következő mozdulattal már frissítette is a honlapot. Az újonnan kirajzolódó hírek között azonban nem találta meg a balesetről szóló cikket. Elfehéredett, s a legjobbnak látta, ha hazamegy, hogy megbizonyosodjon az órája felől. Távozáskor még megkérte Judyt, hogy mondja le a délutáni programokat.
A földszinten még elköszönt Pete-től, majd újból lemerevedett. Pete ugyanis úgy köszönt el tőle, mint aki sosem ismerte volna azelőtt. Ridegen, tárgyilagosan, magázva. De nem fordult már vissza, nem érdekelte, minél előbb a végére akart járni a dolgoknak.
Otthon, a lépcsőházban idegesen kereste a kulcscsomóját a zsebében,majd tette a zárba a kulcsot. Ám az nem nyitotta az ajtót. Akárhogy erőltette, a zár nyelvei csak nem engedtek a kulcs erejének. Épp átfutott volna agyán a gondolat, hogy talán rossz lépcsőházba nyitott be, amikor ismeretlen telefoncsörgést hallott zakója zsebéből. Kiemelte a Samsung készüléket - nem az övé volt!
- John, mint már rájöttél, ez számodra egy különös nap - kezdte a mondókáját a telefon másik végén egy rekedtes hangú mély férfihang. Amit ma már többször megkérdeztél magadtól: életben vagy-e, vagy már nem? De ki tud erre választ adni, ha magad sem?
- Ki maga? - kérdezte elhűlten John.
- Nem ez a legfőbb most számodra - felelte a Hang. Először arra jöjj rá, hogy ki vagy te? Hol az órád? Kié volt a vértócsa reggel az úton? Miért nem enged utat a kulcsod a lakásodba? Miért nem a Te neved van kiírva az ajtóra? Mi történt veled, a testeddel, s a lelkeddel?
- Ki maga, és mit akar tőlem?? - ezt tudta csak ismételni John, miközben egy lépcsőfokra roskadt le.
- Reggeltől halott vagy, John! A színjáték a munkahelyeden csak egy illúzió volt, amit hinni akartál! A társadalom számára tested egy hűtőkamrában fekszik, összezúzva. De tényleg a te tested van a hullaházban? Tényleg te haltál meg reggel a zebrán?
- Hagyjon békén engem, én élek!!! - kiabálta remegve John.
- Tényleg életben vagy? Akkor mi történik veled? Ha élsz, akkor a kiabálásodra miért nem nyit valaki ajtót a lépcsőházban? Ha pedig meghaltál, akkor kivel dolgozott ma délelőtt együtt Judy, a te titkárnőd? John, hogy megkapd a válaszokat, keresd meg a jeleket a Külső Ipartelepen. Siess, mert a lassan szemerkélő eső elmossa a felfestett jeleket az elhagyatott iparcsarnokokban. Találd meg őket, hogy életben maradhass, vagy hogy meghalj! Igyekezz, és egyre emlékezz: a Scouso-ügy! Ne feledd, a társadalom számára halott vagy! A kezedben a kulcs, hogy eldöntsd, az is maradsz-e!
Mély búgás adta John tudtára, hogy a telefonbeszélgetés végére ért. hiába próbálta feltárcsázni a Rendőrséget, a géphang monoton ontotta magából a mondatot: Erről a telefonszámról hívás nem indítható!
Ült még egy darabig a lépcsőn, fejében búgtak az imént hallott mondatok, majd látva, hogy az eső mind jobban ráered, lefutott a lépcsőházból, ki az utcára, és szapora léptekkel elindult a Külső Ipartelep elhagyatott csarnokai közé. ...
- Igen, biztosan a szekrényen maradt az az átkozott karóra - mondta ki hangosan John a mondatot, amitől megnyugvást várt. De csak nem pihent meg az agya. Gyorsan tárcsázta a titkárnőjét, hogy hallott-e a reggeli balesetről, Judy azonban semmiről sem tudott. Pedig - mint mondta - , még a szokásos híroldalakat is átfutotta, de egyik sem adott róla hírt.
Zavarodottan csapta le John a kagylót, s a következő mozdulattal már frissítette is a honlapot. Az újonnan kirajzolódó hírek között azonban nem találta meg a balesetről szóló cikket. Elfehéredett, s a legjobbnak látta, ha hazamegy, hogy megbizonyosodjon az órája felől. Távozáskor még megkérte Judyt, hogy mondja le a délutáni programokat.
A földszinten még elköszönt Pete-től, majd újból lemerevedett. Pete ugyanis úgy köszönt el tőle, mint aki sosem ismerte volna azelőtt. Ridegen, tárgyilagosan, magázva. De nem fordult már vissza, nem érdekelte, minél előbb a végére akart járni a dolgoknak.
Otthon, a lépcsőházban idegesen kereste a kulcscsomóját a zsebében,majd tette a zárba a kulcsot. Ám az nem nyitotta az ajtót. Akárhogy erőltette, a zár nyelvei csak nem engedtek a kulcs erejének. Épp átfutott volna agyán a gondolat, hogy talán rossz lépcsőházba nyitott be, amikor ismeretlen telefoncsörgést hallott zakója zsebéből. Kiemelte a Samsung készüléket - nem az övé volt!
- John, mint már rájöttél, ez számodra egy különös nap - kezdte a mondókáját a telefon másik végén egy rekedtes hangú mély férfihang. Amit ma már többször megkérdeztél magadtól: életben vagy-e, vagy már nem? De ki tud erre választ adni, ha magad sem?
- Ki maga? - kérdezte elhűlten John.
- Nem ez a legfőbb most számodra - felelte a Hang. Először arra jöjj rá, hogy ki vagy te? Hol az órád? Kié volt a vértócsa reggel az úton? Miért nem enged utat a kulcsod a lakásodba? Miért nem a Te neved van kiírva az ajtóra? Mi történt veled, a testeddel, s a lelkeddel?
- Ki maga, és mit akar tőlem?? - ezt tudta csak ismételni John, miközben egy lépcsőfokra roskadt le.
- Reggeltől halott vagy, John! A színjáték a munkahelyeden csak egy illúzió volt, amit hinni akartál! A társadalom számára tested egy hűtőkamrában fekszik, összezúzva. De tényleg a te tested van a hullaházban? Tényleg te haltál meg reggel a zebrán?
- Hagyjon békén engem, én élek!!! - kiabálta remegve John.
- Tényleg életben vagy? Akkor mi történik veled? Ha élsz, akkor a kiabálásodra miért nem nyit valaki ajtót a lépcsőházban? Ha pedig meghaltál, akkor kivel dolgozott ma délelőtt együtt Judy, a te titkárnőd? John, hogy megkapd a válaszokat, keresd meg a jeleket a Külső Ipartelepen. Siess, mert a lassan szemerkélő eső elmossa a felfestett jeleket az elhagyatott iparcsarnokokban. Találd meg őket, hogy életben maradhass, vagy hogy meghalj! Igyekezz, és egyre emlékezz: a Scouso-ügy! Ne feledd, a társadalom számára halott vagy! A kezedben a kulcs, hogy eldöntsd, az is maradsz-e!
Mély búgás adta John tudtára, hogy a telefonbeszélgetés végére ért. hiába próbálta feltárcsázni a Rendőrséget, a géphang monoton ontotta magából a mondatot: Erről a telefonszámról hívás nem indítható!
Ült még egy darabig a lépcsőn, fejében búgtak az imént hallott mondatok, majd látva, hogy az eső mind jobban ráered, lefutott a lépcsőházból, ki az utcára, és szapora léptekkel elindult a Külső Ipartelep elhagyatott csarnokai közé. ...
