...Mikor odaért a buszmegállóba, feltűnt neki, hogy a szél által odahordott szeméten kívül más nem várta a járatot. Nem így szokott ez lenni. A szomszéd házban lakik egy idős néni, ő mindig ezzel a busszal járt. És Sam is, az a fura figura, ki mindig azt a kopott, lyukas tarisznyát szorongatta az oldalán. Senki nem volt itt rajta kívül. Álmosan tűnődött, vajon mi történhetett? Ez az apróság összezavarta a reggelt. Nincsenek meg a megszokott momentumok, nem tudja kiolvasni Clarence néni illatából, hogy mit reggelizett, s nincs itt Sam sem, hogy egy félénk pillantással odaköszönjön neki. A szemetet apró hurrikánokba rendezve ide-oda forgatta a szél, mely meg-megremegtette a megálló üvegkalitkáját.
John órájára pillantott, s megdöbbenve látta, hogy a Casio most is ugyanúgy 7 óra 9 percet formáz felemás mutatóival, mint amikor a lépcsőházban, leejtve a kulcscsomót a karjára pillantott. Füléhez emelte, s várta, hogy hallja azt a jól megszokott, szeretett kattogást, ami miatt megvette ezt az órát. De az csak nem szólt, némán gubbasztott John kezén. Megrettenve fordult körbe, hogy valakitől megkérdezhesse a pontos időt. De senkit sem látott az utcán. Kihalt volt, csak a szél járta át. Megkopogtatta az óráját, hátha életet ver így bele, de aztán hamar rájött, az nem oldaná meg a problémáját. Így sűrű léptekkel elindult a belvárosba, a fullasztó irodaházba. Nyugtalanította, hogy egy teremtett lelket nem lát sem előtte, sem mögötte. Lassú futásba kezdett, vállra akasztott aktatáskáját lóbálta a szél, a hideg belekarmolt a hajába. Futás közben nem vette észre, s beletoccsant egy pocsolyába; a piszkos vízcseppek hamar elborították a nadrága szárát. Felszisszent, talán káromkodott is egyet, de már semmivel sem törődve futott át az úton, a belváros, az áhított tömeg, a zsúfoltság felé. Ahogy lelépett a járdáról, érezte, hogy enged a karóra a szorításából, s csúszik le a kezén. Még oda akart kapni, de addigra a Casio már földre zuhanva elterült egy zebracsíkon.
- Még ez is...- mormogta John, s lehajolt az óráért. Ahogy elérte volna, felnézett, s látta, hogy egy autó tart felé. Ledermedt a látványtól, az agyában gyorsan végigfutott a gondolat, hogy hagyja veszni az annyira szeretett órát, vagy kapjon érte gyorsan. Ugrott volna el, de teste lezsibbadt, s csak a kigúbadt szemeit érezte, ahogy nekipaszírozódnak arccsontjának, és bámulja a hirtelen közeledő kocsit. Tehetetlenül próbált mozdulni, de izmai nem reagáltak a parancsra! Már magán érezte a koszos lökhárító ütését, a hűtővíz forró lehelletét, az ablaktörlőlapátok hajba tépő fájdalmas ütését, amikor hangos kerregéssel leszédült az éjjeli szekrényről az orosz gyártmányú ébresztőóra. Riadtan ébredt fel az átizzasztott ágyruhák közül, megkereste a földön hangoskodó órát, kinyomta, majd a konyhában kávézaccot csinált a korábban még boldogan rá mosolygó pörkölt szemekből. Pár falatot evett csak, majd magára kötötte a nyakkendőjét, gondosan elsimította a haját, és elindult dolgozni...
Majd összeáll 2 - Dave
2007.02.01. 17:44 | Sa-Da | Szólj hozzá!
Címkék: majd összeáll
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://sa-da.blog.hu/api/trackback/id/tr3432821
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
